Bemutatkozás

Furcsa kimondanom is, de már 30 évvel ezelőtt kezdődött el a pályám, kb. rendszerváltás idején. Akkoriban több munkahelyem is megszűnt, de szép lassan önállósodni tudtam, így már egy ideje, a Belváros egy csendes belsőudvarában a Jókai téren (az Oktogon közelében) tudom fogadni vendégeimet. Régebben más (hangosabb) tevékenységek is helyet kaptak a szalonban, ma már fontosabb számomra, hogy a mai zajos világunkban a kozmetikáé legyen a főszerep és így nyugodtabb, intimebb hangulatban tudjam fogadni vendégeimet.

A 30 év megérlelte, hogy kicsit megújulva, felfrissülve folytassam pályámat. Így kapta a szalon a Beauty secret elnevezést is. De mi is a titok?


Pár éve találtam egy idézetet, amit mottómul is választottam:



“A legjobb szépségtitok, ha valaki törődik önmagával, mind külsejével, mind belső tulajdonságaival. ” Palvin Barbara



Ez az idézet jól összefoglalja, azt a külső-belső összhangot, ami azt hiszem – mindannyiunk számára –segít elérni az áhított harmóniát.
Nagyon jó érzés számomra, hogy ilyen szép pályát választottam. Jó érzés segíteni ebben. Ráadásul nemcsak önmagammal, hanem másokkal is törődhetek. Közben pedig mindannyian feltöltődünk. De ez azért már kicsit túl is mutat a kozmetikán.
Térjünk is vissza. Igyekeztem és továbbra is igyekszem  szaktudásomat,  tapasztalataimat, ennek szolgálatába állítani.


A pályámon eltöltött évek alatt óriásit változott, fejlődött a szakma. Sok új információ birtokába kerültünk a krémekről, a biokémiáról.
Bőrápolásom a tiszta , tanúsított és a legmodernebb innovatív kozmetikumokra épül.


Honlapom segítségével részletesebben is tájékozódhattok szolgáltatásaimról!
Napjainkban még egy kiváló „körmös” kolleganőm, Petró Adri (
www.adrinails.hu) segít szépülésetekben!

Fontos számomra, hogy testileg, lelkileg feltöltődve, elégedetten és megújulva távozzon minden kedves Vendégem!
Ha felkeltettem  érdeklődésed, továbbra is szeretettel állok rendelkezésre:


Kolozsi Mónika
szalontulajdonos, kozmetiku